2013. december 6., péntek

Alternat Eve - karácsonyi VERSENY 2013.

Újra verseny a kockart.hu oldalon!
Idén is kitettük a digitális karácsonyfánkat, hogy aztán begyűjthessük alá a karácsonyi alkotásokat, melyeket ti, kedves tagjaink fogtok elkészíteni! Cserébe pedig mi is elhelyezhetünk néhány ajándékot a ti fáitok alá. :)
Addig is adventi koszorút rakunk az ablakpárkányba, kinézzük a fát, amit a család minden tagja egyaránt szeret (persze egyikük szerint túl nagy a fa, mire kiderül, hogy még kicsi is lesz a szobába), kinézzük a kedvenc sütemény receptjeinket, a hűtőben a kocsonya szikkad, a levegőt a fahéj és a szalalkális sütemények koronázatlan királyának, a mézecskalács illata lengi be. Az emberek csordaként özönlik el az üzleteket, a plázákban pufók angyalkáknak öltözött zenekarok muzsikálnak. Ha pedig bekapcsoljuk a rádiót, minden bizonnyal Frank Sinatra karácsonyi albumának válogatása közül zendül fel egy-egy már széjjel koptatott szám.
Ez a mi karácsonyunk. Így szoktuk meg, ilyenné alakult az ünnep menete.
Első versenymű
De vajon mi a helyzet más lényekkel? Más világokkal? Ha valamilyen úton-módon ott is megszületett a karácsony, ők milyen szokásokat vezettek be? Hogy karácsonyozik a klingon? Vajon mit tesz a zombi a kocsonyába?  
És te mindezt hogyan képzeled el? 
A téma tehát az alternatív karácsony, mely azt boncolgatja, mások miképp ünnepelnék a karácsonyt. Ezt bármilyen technikával meg lehet csinálni, csak legyen saját ötlet!
A magam részéről már majdnem megvan, mit fogok rá alkotni! :D
Szóval hajrá!



Eddigi felajánlásaink:
* 2 db 3000 forintos ajándékutalvány az "Úristen, festek!" művészellátóhoz.
* 1 db kockartos póló (fekete, unisex, a kockartos logóval)
* 1 db Amynerva ékszer, Andrea Macsek Töröktől
(* amit mások még felajánlanak)

Leadási idő: december 30. éjfél, így a karácsonyi ajándékok elkészítése után is van rá némi idő, hogy elkészüljön!
Beadható művek száma: 2db
Technikai megkötés nincs!

Egyéb szabályokat, tudnivalókat a kockartos versenykiírásnál olvashattok!


Kérjük, osszátok meg a cikket, hogy minél több emberhez eljuthasson! 


www.kockart.hu


2013. november 23., szombat

Új videócsatornánk nyílt! Plusz önkéntesek keresése.

Talán már sokan találkoztatok úton-útfélen elszórva néhány kockartos videónkkal, melyeket a youtube-ra töltöttünk fel.
Ez azért van, mert nemrég létrehoztunk egy új csatornát, ahová mindenféle tutorialt és egyéb videókat szeretnénk feltölteni a jövőben! 
Egyelőre még kevés videónk van, és elég alap dolgokkal foglalkoznak, de ezen folyamatosan változtatni kívánunk. 


Jelenleg két ember van, aki újdonsággal látja el a csatornát, de így is nagyjából két hetente van frissítés.
Ha értesz valamihez legalább haladó szinten és lehetőséged és kedved is van ahhoz, hogy bővítsd a tutorialokat csatornánkon, várjuk jelentkezésed! Thubakabra-t kell megkeresni vele, illetve az ötletekkel is, hogy milyen tutorialokat kívánsz megosztani. 
Nem kell amúgy, hogy perfektül érts az adott területhez, hisz egyébként is számos úton lehet megkerülni egy-egy területet!
Az is jó, ha csak egy-egy videód van, amit megosztanál, egy rácsekkolás után szívesen fel is töltjük. Alkalmasak még a gyorsított "így készült" videók is, szívesen nézzük őket, sokat lehet belőlük tanulni. Vagy bármi, ami eszedbe jut, és alkalmas lehet (program bemutatás, tesztelés, egy perces tipp videó stb.).

Ha kíváncsi vagy a további videóinkra, iratkozz fel a csatornánkra! Lehet tetszikelni, kommentet is hagyni, mind nagyon kedves visszajelzés számunkra. 
Persze, a "nem kedves" kommentek továbbra szűrve lesznek. :) 


Köszönjük a figyelmet! :D


www.kockart.hu

2013. október 5., szombat

A tipográfia kialakulása és tervezése

Berény Róbert: PALMA (plakát)
A szöveg és a kép egységének megteremtése nemcsak a plakátok tervezésénél játszik fontos szerepet, hanem a tipográfiai tervezésnél is. A tipográfia (könyvművészet) a görög tüposz (vert vagy vésett ábra) és a graphein (írni) szavakból származik. Ez a kifejezés kb. egyidős a betűszedés és a könyvnyomtatás feltalálásával. Tulajdonképpen nem más, mint a könyv tervezési folyamatainak összegzése. Egy olyan síkművészet, amely a szöveges közlés megformálásával, azaz a kép és a szedett szöveg együttes elrendezésével foglalkozik. Hagyományosan a nyomtatott szövegek megtervezését tekintik tipográfiának, de ma már sok más technikája létezik (pl. a számítógép vagy a televízió képernyőjére kiírt feliratok, honlapok, a házak falain megjelenő feliratok, stb.).

Alapvető alkotóelemei: a betűk, a nyomdai díszek, a vonalak, a foltok, a képek (illusztrációk, ábrák).

A tipográfiai tervezés főbb szempontjai:
- A képek elrendezése, szövegek illesztése.
- A kép és a szöveg foltként kezelése.
- A betűtípusok tartalomhoz illő megválasztása.
- A címrendszer felépítése (betűtípussal, betűmérettel, színekkel való elkülönítés).
- A fotó, rajz, szöveg és az üresen maradt részek megfelelő arányának kialakítása.
- A különbözőtérközök hierarchiájának figyelembevétele. (A térközöknek több fajtája létezik:betűköz, szóköz, sorköz, hasábköz és a legszélesebb, a margó)
A felsorolt szempontok mindegyike az áttekinthetőség és az olvashatóság legfőbb rlvének rendelődik alá.

forrás: Horváth Katalin, Imrehné Sebestyén Margit: A képzelet világa 2.
Következő bejegyzés témája: Arculattervezés a századfordulón

2013. szeptember 19., csütörtök

A szecesszió és a grafika: Ex libris

Ahogy az előző bejegyzésben említettem, most folytatom a szecessziós festészet és a grafika kialakulásának összefüggését. Rövid ismertetés az Ex librisről, keletkezéséről, funkciójáról és készítőiről.
Kolomann Moser: Ex libris

Mi is az ex libris?

A könyvművészethez szorosan kapcsolódott az úgynevezett ex librisek tervezésének gyakorlata. Az ex libris olyan sokszorosított grafika lap, amely a könyv borítójának belső oldalára ragasztottak. Ez a tulajdonos megjelölésére szolgált, feltüntetve annak nevét vagy monogramját, esetleg címerét, jelmondatát. A feliratokat gyakran szimbolikus vagy allegorikus ábrákkal egészítették ki.

Az ex libris kialakulása

Az első ex libriseket a reneszánsz mesterek készítették (14. század), akik heraldikus (heraldika = címertan) műveket hoztak létre a nemesek számára. A 18. században jelentek meg a dekoratívabb, allegórikus jellegű kompozíciók. A témaválasztás a 20. században teljesen felszabadult, és az ex librisek eredeti funkciójukat elvesztve már nem kerültek bele a könyvekbe, hanem önálló grafikai lappá alakult.

Stílusjegyek

Kozma Lajos (1884-1948) által készült Ex libris
A századforduló jelentette ennek a művészetnek a fénykorát, sorra jöttek létre az ex libris társaságok, egyesületek, megjelentek az első szakfolyóiratok. A századfordulós ex librisek zöme a szecesszió stílusjegyeit viselte magán. A grafikusok fontos szerepet tulajdonítottak az ornamentikának, a természeti motívumokat stilizálva jelenítették meg, és sokszor merítettek ihletet a népművészetből. Az ábrázolási módot tekintve inkább a síkszerű vonalkompozíciókat részesítették előnyben.

Ex libris Magyarországon

A gödöllői Nagy Sándor vonalrajzai, Sassy Attila Beardsley-hatást sejtető lapjai, Kozma Lajos magyar népművészetet felfedő kisgrafikái és Rozsnyay Kálmán elegáns hölgyeket ábrázoló ex librise jelezték a hazai stílusirányzatokat. Mellettük még sok kismester tevékenykedett, mint például Faragó Géza, Faragó József, Sarkadi Emil, Gara Arnold.

forrás: Horváth Katalin, Imrehné Sebestyén Margit: A képzelet világa 2.

Következő bejegyzés témája: Szecessziós tipográfia

2013. szeptember 11., szerda

Grafika a festészetben: A szecesszió festészete

Gustav Klimt: Judit I. (1901)
olaj, vászon, 82 x 42 cm
Honnan és mikor indult a ma ismert grafika? Kiknek a nevéhez fűződnek az első grafikák? Milyen technikákat használtak akkoriban? Ezekre a kérdésekre is választ kapsz a következő kisebb bejegyzés sorozatból. Először a szecesszió festészetéről, külföldi és hazai alkotók munkásságáról, munkáinak általános jellemzőiről olvashatsz.

A szecesszió festészete

Ez a korszak mind építészetében és képzőművészetében is lázadást hozott. A festők az impresszionistákkal ellentétben nem  pusztán a pillanatnyi benyomásokat akarták vásznaikon megörökíteni, hanem a mélyebb tartalmakat is. Bár motívumaik nagy részét ők is a természetből kölcsönözték, mégis erőteljes stilizálással átalakítva, fantasztikus formavilágot teremtettek.
A korszak híres festői (Klimt, Egon Schiele, Ferdinand Hodler, Edvard Munch, Akseli Gallen-Kallela, Aubrey Beardsly, Eugéne Grasset) a hangsúlyos vonalkultusznak köszönhetően magas színvonalú grafikákat is alkottak. Az Art Nouveauban így virágkorát élte a reklámgrafika, a plakátművészet és a tipográfia.

Gustav Klimt (1862-1918)

az 1897-ben alapított Secession nevű művészetegyesület elnöke, a bécsi szecesszió legmeghatározóbb alakja. Mesteri fokra emelte a stilizálást. Gyűjtötte és tanulmányozta a japán fametszeteket, kimonókat és műtárgyakat. A japán művészetről szerzett ismereteit a bizánci, valamint a középkori festészet módszereivel együttesen használta fel. Képein az arcokat és más testrészeket plasztikusan, míg a ruházatot és a háttér elemeit síkszerűen festette meg. Színskáláján az arany és az ezüst szinte mindig szerepelt. A nők, az erotika kedvenc témái közé tartoztak.
Körösfői -Kriesch Aladár által
tervezett könyvborító

Gödöllői Iskola

Az iskola tagjainak (Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor) munkásságában ugyanezek a műfajok emelkedtek ki. Nálunk a szecessziós törekvések egyik központja az 1901-1921 között fennálló gödöllői művésztelep lett (...). Céljuk a magyarság ősi motívumainak összegyűjtése és feldolgozása által egy egységes magyar formanyelv megteremtése volt. 
● ● ●
Fontos megemlíteni még ebben a korszakban Henri de Toulouse-Lautrec művészetének jellemzőit:
- Első festői periódusában különösen Degas stílusa és témái hatottak rá.
- Virtuóz technikai tudás, könnyed vonalvezetés.
- A mozdulatok jellegzetességét megörökítő lendületes rajzok.
- A 19. századi japán fametszetek hatására utaló határozott kontúrok és tiszta ragyogó színek alkalmazása.
- Fényképszerűen esetleges - dekomponált - képkivágások.
- Az élénk színfoltokból álló, színes litográfiával készült plakátjai példaképül szolgáltak a későbbi plakátművészetnek. 
- Fő témái: kávéházak és tánctermek világa, színházi előadások, a nyilvános házak lakói, mulatók - különösen a Moulin Rouge - eseményei, valamint a társasági élet szereplőinek bemutatása.

forrás: Horváth Katalin, Imrehné Sebestyén Margit: A képzelet világa 2.
Toulouse-Lautrec: A tánc (1890), 115 x 150 cm
Szeretném figyelmetekbe ajánlani a Lautrec című filmdrámát, amely bemutatja a festő életét, munkásságát és életfelfogását. Lautrec szerepére tökéletes színészt választottak Regis Royer személyében.

A következő bejegyzésben az Ex Libris kialakulásáról, funkciójáról és készítéséről olvashattok majd.

2013. szeptember 5., csütörtök

VII. Kockart találkozó - SZEPTEMBER 21.



Itt az ideje a következő találkozó meghirdetésének! Hiszen már őszül az idő, ilyenkor meg szokásunk összeülni egyet beszélgetni, sörözni, rajzokat mutogatni meg minden egyéb, ami egy rajzost, alkotót érdekelhet. 
Vagy legalábbis, majdnem minden egyéb. :D

Információk: 
Az összejövetel Budapesten, szeptember 21-én (szombaton) lesz 14.00 órától (ettől leszünk ott, de csatlakozni bármikor lehet) a Control Pub söröző belső termében (Podmaniczky u. 31. - a Nyugati pályaudvartól 5 percnyi sétára).  És tart valameddig.

  • Ha jössz, akkor azt jelezd Thubakabra felé levélben. Ez azért kell, hogy tudjunk kalkulálni, kb. mennyien leszünk. 
  • Amennyiben attól tartasz, hogy nem találsz oda a kijelölt találkozóhelyre, bátran kérj kísérőt! Valamelyikünk akkor kimegy eléd a vonatállomásra. 
  • Hozz esetleg magaddal rajzokat, aztán néhányan körbemutogathatjuk alkotásainkat.
  • Sütiknek és egyéb rágcsáknak mindig nagyon örülünk
  • Hívd meg az adminokat egy-egy sörre! :D 

Az idő kiszámíthatatlansága miatt nem merem most megkockáztatni, hogy menjünk előtte rajzolni valamerre. 

Kedvcsinálóként itt van pár beszámoló az előző taliról, plusz egy videó
Én (Thub):
"Szóval, minden simán zajlott: a pólók nem érkeztek meg időben, így nem tudtuk most átadni őket. Aztán meg az adminok később érkeztek a helyszínre, mint a keleti régiókból érkező alpha-csapat, az egyik tagot meg csak véletlenül szedtük össze a nyugatinál. De végül is ez nem baj, mert már mindenki tudta, hol van a Control Pub, ahol minden évben találkozni szoktunk. 
Most összesen 24-en voltunk jelen, de volt, hogy váltották egymást a tagok. Személy szerint találkoztam teljesen új arcokkal, de olyanokkal is, akiket már nagyon rég nem láttam. Sokat beszélgettünk, ismét jött néhány rajz, amit körbeadhattunk és megcsodálhattunk, néhányan pedig vittünk sütiket is. Vajjéhó természetesen megint origamizott pár érdekes figurát, Bögre pedig kicserélt egy izzót, mert különben félhomályba burkolózott a helyiség, így járulva hozzá a hely jobbá tételéhez. Eddigi szokásainkhoz hűen, most is általában sör volt az emberek kezében - vagy martini, ha Gatgetről van szó. Néhányan megint átmentek a szomszédos terembe biliárdozni, ahol bemutathatták kocsmasportos tudásukat. 
Aztán fél hat tájában megérkezett Podi is - egy kamerával a hóna alatt. Ez még így nem lett volna annyira különös, hiszen Podi nagyon szeret filmezni, de aztán használta is a szóban forgó masinériát és interjúkat készített az emberekkel. Néha telefonált közben, néha valaki beintegetett vagy vigyorogva bekúszott a háttérbe, hogy minél sokrétűbbé tegye a riportokat."



Bögre:
"Részemről úgy indult, hogy éppen sikerült Thubakabráék csoportja után 1 perccel később megérkezni a szokásos helyre, a Control Pubba. Jó Kockart tag révén ki is kértem az első sörömet, majd a már ötödik alkalommal erre a célra kinézett kis terembe mentem. Meglepődve konstatáltam, hogy már most mennyien vagyunk, pedig még csak 14 óra múlt pár perccel.
Külön meglepetés volt Zhenia és AndreaGrafik, mivel még hozzájuk az online világ berkein kívül nem volt szerencsém ez idáig.
Ideje volt elkezdeni megörökíteni az épp itt tartózkodó embereket, Gary legnagyobb örömére. Imádja a vaku villanásait, szinte függője lett már a nap közepére.
Már elég sokan voltunk, csatlakoztak hozzánk Mickyék, és Gaf is beesett. El is kezdtük felfalni a süti készleteket, illetve ideje volt elkezdeni körbeadni a rajzokat, Krisz121 kezdte a hatalmas mappájával, és a szakkörös képeivel, illetve a vázlatfüzettel.
Az időt nem figyelve lehetett tapasztalni, hogy a többiek is végül megjelentek, Vicaversa, Podi, Gáborék, yetikr, Triumviratus, és még Dóri is, így egyre több mappa és kép lett, mentek is körbe, kézről-kézre. Jobb élőben is megfogni, megnézni a képeket, sokkal élethűbbek és látványosabbak, mint egy monitoron keresztül nézve. 
Mivel mindenki, aki valamit hozott azt be is mutatta, így Podi sem tett máshogy. Elő is vette a gépét, rá a mikrofon, és úgy gondolta ő sem marad ki a jóból, szóval körbeadva interjút csinált azzal, akit ért. Természetesen mindenki gyakorlott már a dologban, így nem kell félni attól, hogy bármi orbitális hülyeség sülne ki a felvett anyagokból. Vasárnapi elfoglaltságom miatt 20 órakor terveztem indulni, de az „az utolsó sör” csak este háromnegyed tízre fogyott el."


AndreaGrafik: 
"Mint első Kocka találkozóm, nagyon tetszett. Érdekes volt találkozni azokkal a művészekkel, akiknek eddig csak a munkáit ismertem. Nagyon barátságos kis társaság. Jó kedvű, humoros. Thub legendás sajtos pogiát is megkóstoltam. Hmm... mennyei!"
(ezt nem én írtam bele pluszban! :D - szerk.)


Gatget: 
"Az idei első találkozó is nagyon jó volt, mint idáig az összes. Talán létszámban sikerült felülmúlni az eddigieket. Megint bővültünk egy-két arccal (Zhenia, AndreaGrafik), akiket eddig csak virtuálisan láttunk. Én igazán örültem a rég nem látott arcoknak is (Gaf), és persze mindenki másnak is. A hangulat nagyon jó volt, ami már megszokott sokszor, mindenki dőlt a röhögéstől.
Podi interjúi kifejezetten betegre sikerültek, még hetekig fogunk rajta röhögni, ha túléli a vágást.
Továbbra is Vajjéhóval legyőzhetetlen billiárd párost alkotunk :D. Külön jó volt, hogy lefelé „alpha” csapat együtt vágott neki az útnak Szolnoktól így a vonatút is gyorsan elment. Összességében megint csak megérte felutazni; egy jó napot sikerült együtt tölteni."

Szóval, ilyen volt az előző találkozó dióhéjban. 
Képek: https://plus.google.com/photos/109547346940993998042/albums/5866706538467897681?authkey=CNKE-pjr-OLWBQ


Gyertek! :D



www.kockart.hu


2013. szeptember 1., vasárnap

Képszerkesztő programok

Az oldalon biztosan már sokan láttátok a kommentek között (vagy netán kaptátok is meg a feltöltött alkotás alá), hogy próbáljátok meg igényesen digitalizálni a képeket.
Veros - Portré
Erre született két segédlet is, melyben leírjuk röviden, ezt hogyan is tehetitek meg. Íme a két tutorial:
Rajzaink igényesebb digitalizálása
Digitalizálás kezdőknek

Többször tapasztaltuk, hogy ezek ellenére nem feltétlen tudja mindenki, hogy mivel is vágjon bele, esetleg nincs ismerete ilyen programokkal.
Ezért kerestem pár teljesen legális, és ingyenes alternatívát, melyeket fel sem kell telepíteni, a böngészőben is elfutnak.


Adobe Photoshop Express Editor: http://www.photoshop.com/tools?wf=editor

Photo Editor: http://pixlr.com/editor/

Splashup: http://www.splashup.com/splashup/

Molly - lélek
Végül, egy csokorba összeszedtem több ingyenes, számítógépre is feltelepíthető programot, melyek alkalmasak a Photoshop legalább egy részének a kiváltására.
A fenti linkek segítségével minden hibát, melyre fel szoktuk hívni a figyelmet, -- legyen a színek, fehéregyensúly beállítása, a feleslege szélek levágása, illetve a kép forgatása -- mind meg lehet oldani.

Remélem, hogy mindenki talál magának egy szimpatikus programot, akinek szüksége van egy képszerkesztőre!




www.kockart.hu


2013. augusztus 29., csütörtök

Illusztrációk

Sziasztok!

Úgy gondoltam, hogy mára egy érdekességgel készülök nektek a grafika világából. Igaz nem könnyű az ember dolga, amikor kicsit jobban bele ássa magát a témába, mert rengeteg tehetséges fiatalba botlik. Az is igaz, hogy ehhez nem kell feltétlenül erre koncentrálnia, bőven elég, ha belép egy könyvesboltba és megakad a szeme egy kiválóan elkészített borítón. Hasonlóképpen történt ez velem is a közelmúltban. Így találkoztam először a következő két illusztrátor munkájával, akik szó szerint a grafikus szakma magyar Unicumjai lettek.


Cserkuti Dávid és Gáspár Tamás több projekten közösen dolgoztak. A legismertebb mind közül az Unicum reklámban szereplő rajzok.



Dávid életpályájáról, tanulmányairól és elismeréseiről olvashattok a blogján.
Ezen kívül munkáit is megnézhetitek, melyek közt szerepelnek figuratervek és látványtervek is.

Tamás blogján inkább a képei beszélnek ő helyette. Képregények, storyboard-ok és még sok más téma által ismerhetjük meg munkáit.

Könyvsorozat illusztrációk /Cserkuti Dávid - Gáspár Tamás (rövid beszámoló a könyvekről)

2013. augusztus 25., vasárnap

Akciók a muveszkellek.hu-n

Forrás: www.muveszkellekek.hu


Sziasztok!

Ma délelőtt, kedvenc oldalaim böngészése közben, bukkantam rá pár akcióra a Magyar Művészellátó webshopjában, ami titeket is érdekelhet.

A felhozatalban szerepel többek közt a képen látható porpasztell is. 
Toison D'Or KOH-I-NOOR porpasztellkészlet 12 darabos
De találtok még: ceruzákat (grafit, színes, akvarell), festékeket (tempera, akrill, olaj), pasztelleket (por, olaj), szenet, feszített vásznat, akrillbázisú alapozót, festőblokkokat, monopolradírt, A2-es farajztálát

Ezek közt vannak kifutó termékek is!

2013. augusztus 23., péntek

Help - kockartos önkéntesek keresése

Mally - Gésa
Üdv mindenki!

Mint tudjátok, sok olyan kis teendő van a Kockarttal kapcsolatosan, amit egyelőre csak 1-2 ember (leginkább én) csinálunk.
Szerintem nem kell emlékeztetnem senkit sem arra, hogy éppen ezért mennyire trehány(ak) vagyok/vagyunk néha, amikor a sok egyéb teendő mellett nincs idő ezekkel is foglalkozni még pluszban.
Viszont pontosan ismerjük az általatok feltöltött képek megosztásának fontosságát, valamint azt is kiemelkedőnek tartjuk, hogy minden apró történésről tudósítsunk. Ezért kérnék segítséget, hogy ezekben valamelyest meg legyen könnyítve a dolgunk, és több figyelmet fordíthassunk a belső fejlesztésekre (mert bezony vannak!).
Biztos vagyok abban, is hogy vannak olyan lelkes tagok, akik ezen dolgok némelyikében még örömmel is segítenének. :)

Amihez keresünk embereket: 
* Kockartos facebook-os oldalon a feltöltött képek, grafikai hírek, érdekes linkek megosztása
* itt a blogon az oldallal kapcsolatos hírek, esetleg a neten fellelt grafikai érdekességek megosztása
* Kockarton belül a címkék javítása, a friss tagok segítése (hogy töltsön fel, linkelje a referenciát stb.)
Ami nem ártana:
* nagyjából korrekt helyesírási készség
* minimum fél éves regisztáció az oldalunkon
* viszonylag aktív jelenlét (heti ötszöri feltekintés)

Eleinte mindegyik feladathoz kapna az önkéntes segítséget, hogy mit-hogyan érdemes csinálni, engem is lehet nyaggatni a dologgal. Nagyon örülnénk a segítségeknek! Ráadásul egy-egy kör nem is venne el túl sok időt, viszont annál inkább meg lenne könnyítve a dolgunk általa. :)
Azt azért külön leszögezném, hogy ez önkéntes alapon működik, semmi fizetséggel nem jár, hacsak a mi hálánk nem számít annak. x)

Jelentkezni nálam (Thubakabránál) lehet levélben.

Köszönjük a figyelmet!
www.kockart.hu

Thub

2013. augusztus 21., szerda

Tervezz űrhajót! - eredményhirdetés

Üdv mindenki!

Végre sikerült dűlőre jutnunk (illetve, végre kiírjuk) a helyezettek kiválasztását illetően! Kicsit meglepődtünk, hogy a szűkös téma ellenére ilyen sok kép született, még friss regisztrálók is akadtak páran. Hmm... talán kéne több ilyen versenyt is hirdetni, nem? :) Illetve, részemről is jó volt látni ennyi űrszekeret, kicsit besci-fisedett (szép ősmagyar szó) tőle az oldal...

Rendhagyó mód született meg most az eredmény, mivel itt az volt a cél, hogy a kisfilmbe megfeleljen az elképzelés, szóval a kérdést Podiékra bíztuk.
Számukra is minden alkotás nagyon tetszetős volt, de csak három képet lehetett választani, szóval sok-sok gondolkodás után végül is megszületett az eredmény.

A győztesek tehát:
I. Heg: FTL-11 (light fighter)   http://www.kockart.hu/gallery/heg/ftl-11-light-fighter-18655
II. Vepe: Távoli csillag    http://www.kockart.hu/gallery/vepe/tavoli-csillag-18733
III. Micky: Z-űrhajó   http://www.kockart.hu/gallery/micky/z-urhajo-18581

Különdíjas: Thubakabra: Űrhajó concept I.   http://www.kockart.hu/gallery/thubakabra/urhajo-concept-i.-18591


Köszönjük mindenkinek a részvételt, Podiék pedig gratulációjukat küldik minden résztvevőnek!
A kisfilmet idővel Podi csatornáján láthatjátok majd, addig is érdemes feliratkozni rá: http://www.youtube.com/channel/UCwxNfeQnI7EjeCI55h1uGHg


Ötleteket egyébként továbbra is lehet posztolni számunkra a következő versenyeket illetően. :) 

2013. augusztus 13., kedd

Szomorú hír

Rendhagyó blogbejegyzésnek kell nekiállnom -- a legszomorúbbnak valamennyi közül.
Most hajnalban ugyanis, kedvenc moderátorunk, egy nagyszerű alkotó, Szabó Krisztián (azaz Krisz121) 15. életévében elhunyt.
Szerintem nem kell nagyon sokszor leírnom, hogy fiatal kora ellenére mily csodás alkotások születtek tőle, hogy mindannyian megdöbbentünk, mikor feltöltötte az alkotásait, miután regisztrált hozzánk. Nem hittük el, hogy 12 évesen ilyen csodás képekre képes máris. És mennyire igaz volt! Aztán éveken át tovább bizonyított, mi pedig mindig álmélkodtunk, mikor kockart találkozókon - melyekre szinte mindig eljött - hozta a rajzait és láthattuk, hogy azok tényleg léteznek, ez a fiatal srác tényleg csodákra képes. 
Emberként csendes volt, nagyon empatikus... egy idő után moderátornak is választottuk, fittyet hányva arra, hogy fiatal, mert egyszerűen tudtuk, hogy simán túlnőtte a korát. És nem is csalódtunk. Mindig nagy segítségünkre volt, emelte a galéria fényét képeivel... lelkes volt, emberi... értékes. Rendkívül fiatal... A kockart család tagja.
Sok embernek volt szerencséje megismerni, így nem mondtam ismeretleneket vele kapcsolatosan. Remélem, hogy mindenki megőrzi emlékét, az alkotásain keresztül is


Köszönjük, hogy közénk tartoztál!

Emlékének tiszteletére emlékverseny indult. Ha szeretnél valamit alkotni számára, itt találhatsz információkat róla: http://www.kockart.hu/contests/krisz121-emlekverseny/

2013. május 13., hétfő

Cranium - eredményhirdetés

Hali, mindenki!

Először is, szeretnénk megköszönni mindenkinek az együttműködést: a versenyben való részvételért, a végén való szavazásért, nyeremények felajánlásáért vagy akár a versenyzők biztatásáért.
Talán nem kell külön mondanom, mert könnyen látható: az elmúlt egy év legsikeresebb versenye volt ez most. Rengeteg alkotás született a versenyre, és nem is akármilyenek! Lett pár érdekes technikai megvalósítás, lettek kreatív ötletek, szóval minden benne volt a versenyben, amire tulajdonképp vártunk.

De, elég a rizsából! Íme a nyertesek:


I. helyezett: 
Vicaversa: Feltámadunk








II. helyezett:
Thubakabra: Civilizációk









III. helyezett:
Egonov: "Lerágott csont"








Gratulálunk mindenkinek!
Reméljük, a további versenyek is legalább ennyire meg fognak titeket fogni. :)

Kommentben itt írhattok tippeket is következő verseny témájához. 


Üdv,
www.kockart.hu


(btw: elnézést az ugráló designért, de a google által üzemeltetett, ingyenes blog lehetőség egyszerűen fos)

2013. március 25., hétfő

Egy kockartos pólót...?

A pólórendelési lehetőség most lezárult. Legközelebb majd valamikor. Talán. :D

A múltkor egyik bejegyzésben -- mely a közelgő kockart találkozót hivatott beharangozni -- írtuk, hogy lehetőség van pólók nyomtatására, amit aztán a közelgő talira el is intéznénk. Szerencsére, azóta találtunk egy még olcsóbb lehetőséget, ami annyit tesz, hogy darabját ~1500 forint értékében tudnák elkészíttetni! Zsír.

Szóval ennek fényében várnánk továbbra is a jelentkezőket, illetve, akik eddig jelezték nekünk, hogy rendelnének, ők is ilyen árban fognak hozzájutni a pólókhoz.

Amit tudni érdemes róla: a pólók 100% pamutból készültek, a minta vágott fólia.

Ha érdekel a póló, akkor a következőket érdemes még tudni róla:
A pólók darabára 1500Ft (saccperkábé),
Thubakabrának (azaz nekem) írhatsz, hogy rendelnél -- fontos, hogy csak akkor, ha tényleg vásárolsz!
Szükség van egy méretre, ezt feltétlen írd meg.
Fizetni kockart találkozón kéne Garpeernek, ahol az átadás is megtörténne.
Ha nem tudsz jönni kockart találkozóra, akkor máskor is átveheted a pólót Budapesten, az Örs vezér térre kicaplatva.
Jelentkezni még a héten (március 29-ig bezárólag) lehet.

Fontos tudni, hogy ez egyszeri lehetőség, egy ideig ilyet nem csinálnánk. Állandó pólóboltunkban 4000 forintért tudsz vásárolni, szóval ez most igen kedvezőnek számít. Ebből a kockart nem kaszál hasznot, az alapáron adjuk tovább mindenkinek. :)


Szóval, ha érdekel, jelentkezz bátran! ^^


www.kockart.hu

2013. március 15., péntek

VI. Kockart találkozó beharangozása

Igen, eljött az ideje a következő találkozónak. Nincs is jobb annál, ha egy ilyen babonás napra tehetjük a találkozó idejét: április 13. péntek. Eh, nem is... szombat!
Szóval április 13. és ez egy szombati nap.



Az előző találkozó is nagyon jól sikerült, mint ahogy elmondható ugyanez az előtte lévőről és így tovább. Vérszemet kapva rendeznék meg újfent, hogy aztán láthassuk megint azokat az arcokat élőben is, akiket egyébként csak avatarként szoktunk legfeljebb. És természetesen, hogy találkozhassunk az újabb regisztrálókkal is!

Idén egy újabb dolgot vinnénk bele.
Már régóta van egy pólós shopunk, de elég költségesnek számít. A mostani találkozóra inkább szervezkedünk egyet, és egy nyomdával csináltatnánk meg. Ha több megrendelés összejön, akkor olcsón hozzájuthatna mindenki; egy darab fejenként ~2600Ft, ha pedig 20 felett van az érdeklődők száma, akkor még kevesebb. 
Részletek lentebb.

A találkozó menete egyébként a szokásos lenne. Egy szép szombati délutánon összegyűlnénk, és beülnék a szokásos helyre.
Pontosítva:
Az összejövetel Budapesten, április 13-án (szombaton) lesz 14.00 órától a Control Pub söröző belső termében (Podmaniczky u. 31. - a Nyugati pályaudvartól 5 percnyi sétára).  És tart valameddig.

  • Ha jössz, akkor azt jelezd Thubakabra felé levélben. Ez azért kell, hogy tudjunk kalkulálni, kb. mennyien leszünk. 
  • Amennyiben attól tartasz, hogy nem találsz oda a kijelölt találkozóhelyre, bátran kérj kísérőt! Valamelyikünk akkor kimegy eléd a vonatállomásra. 
  • Hozz esetleg magaddal rajzokat, aztán néhányan körbemutogathatjuk alkotásainkat.
  • Sütiknek és egyéb rágcsáknak mindig nagyon örülünk
  • Hívd meg az adminokat egy-egy sörre! :D 

Pólórendelési lehetőség már lezárult. 
Pólómegrendelés részletei:
Szóval, ha valaki szeretne pólót - fekete, unisex, 100% pamut póló - kockartos felirattal, amit a póló shopban is láthat, akkor ennek kapcsán is jelezhet, és a pólók többségét ki is osztanánk a találkozón. 
Március 30-ig lehet nekem (Thubakabrának) jelezni. Csak az szóljon, aki tényleg vásárolna, különben minket vágna meg vele. Utána a darabmennyiséget jeleznénk az üzletnek, akik megmondanák, mennyit kóstálna ez alapján pontosan egy-egy póló. Utána ezt az árat megírnánk mindenkinek, amit aztán személyesen, átutalással, bagollyal, paypallal lehetne elküldeni előre (akinek ez valamiért nagyon nem megy, elég találkozón is átadnia, de jó lenne, ha minél több tőke gyűlne össze előlegben). 

Egyelőre asszem ennyi! :D Annyit megjegyeznék még, hogy nekünk ebből nem származik bevétel, tényleg az alapáron adnánk tovább.

Szóval várunk mindenkit naaaagy szeretettel meg egyéb hozzávalókkal április 13-án, szombaton! :D

2013. január 10., csütörtök

Apokalipszis Verseny Győztesei

Először is, szeretnénk mindenkinek Boldog Új Évet kívánni! Tudom, már a könyökötökön jön ki, de hát az illem, meg a kakaós csiga... 

A tavalyi év utolsó versenye az apokalipszis témáját feszegette. A cél a kreatív kivitelezés volt, melyet szerintem minden versenyző sikeresen teljesített. összesen 19 alkotás került beküldésre, mely között egyaránt szerepelt írás, kézirajz, digitális festmény és fotó.


I. Helyezett
Vajjéhó: Apokalipszis 2012
Nagyon örvendetes, hogy egy humoros felfogású kép nyerte el az első helyezést, mely mindamellett, hogy kreatívan van kidolgozva, még meg is nevetteti a nézőt. Én legalább sírva nevettem percekig, mikor először láttam, de még mindig mosolyt csal az arcomra. :)
Szóval ajánlom mindenki figyelmébe, és reméljük, hogy sok ilyen jellegű kép kerül még a galériánkba. ;)


II. Helyezett
Sztewe: Apokalipszis maci
Ehhez a fotóhoz nem sok hozzáfűznivaló van, mindent tartalmaz: mondanivalót, hangulatot, egy kis szomorúságot egyaránt. Egyszerű, mégis nagyszerű. 






III. Helyezett
Nimmer: Mi tehetünk róla
Egy digitálisan festett képregény, mely megmondja a tutit, és ami egy képregényt dolgoz fel. Igen hangulatos, és lényegre törő alkotás lett!







Gratulálunk a helyezetteknek és köszönjük mindenkinek a részvételt!

A díjazások kapcsán még egyeztetések folynak, de nemsokára azok is kiosztásra kerülnek.


Köszönettel,
www.kockart.hu
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...